2015. június 2., kedd

Prológus

Üdv!


Nos, ugyan a hétvége már elmúlt, de sajnos csak most volt időm feltölteni a Prológust, amit vasárnap már be is fejeztem, csak időm nem volt sajnos. Szerettem volna időben feltenni, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok szólni hozzá, ráadásul most nagyon a fejemben a történet, folyamat látom a jeleneteket, hogyan alakul a két főszereplő sorsa és még folytathatnám. Ennek köszönhetően már el is kezdtem írni a folytatást, ami terveim szerint már időben fog érkezni, jövőhét szombaton vagy vasárnap. Igazán élvezem az írást, amit az utóbbi időben sajnos nem mondhattam el, de úgy tűnik ez a hosszabb kihagyás ténylegesen jót tett.
Magáról a Prológusról nem mondanék sokat, egy kisebb betekintést ad, hogyan is indult el a két szereplő, hogy találkozzanak egymással. Ugyan Sergio részével egy kicsit meggyűlt a bajom, mivel nem éreztem az igazinak, de aztán fényt derítettünk, hogy mi is a valódi probléma ezzel és azt nem a sorokban kell keresni. Viszont a fejezet olvasásához mindenképp ajánlom Sia - Fire meet Gasoline című dalát, amit a nyitó bejegyzésben be is ágyaztam, mivel annyit hallgattam írás közben, hogy most már bátran mondhatom azt, hogy ez lett a történet dala. Szóval bátran ajánlom a figyelmetekbe!
Nem is húznám tovább az időt. Köszönöm a 10 feliratkozót, nagyon hálás vagyok nektek! Jó olvasást kívánok a Kívánságok éjszakája Prológusához!

Üdv,
Catalina

Prológus


Carolina Fernández

Fire meet Gasoline
Lehunyt szemekkel, türelmesen várta, hogy a fodrász a frizurájába tűzze a fátyol csatját, hogy aztán végre elindulhasson az oltár felé. Hosszú évek óta várt már erre a napra, mert ugyan csak egy papírt fognak majd kapni, azonban neki ennél jóval többet jelentett, végre tartozik majd valakihez, hogy végre beteljesül az álma és megalapíthatja a családját. Annak ellenére, hogy számtalanszor elképzelte már a nagy napot, úgy izgult, mint amikor először sétált végig a kifutón, bizonytalan volt, hogy tetszeni fog-e a ruhája a férfinek, hogy mindenkit meghívott-e, akit akart és ugyan nem akart róla tudomást venni, de a lelke mélyén felvetődött a kérdés, hogy biztos jól döntött-e. Szerelmes volt, ezt száz százalékig tudta, valami azonban nyomást helyezett a mellkasára, mintha valami olyasmire készülne, amit sose akart, ez pedig igazán nagy butaság volt, hiszen ő férjhez akart menni és férjhez is fog menni.
Összezavarodva nézett fel a tükörbe, és ahogy meglátta a képmását, minden negatív gondolata elhalt, csak mosolyogni tudott a látványtól. Rengeteg profi fotózással a háta mögött is úgy érezte, hogy korábban még sose nézett ki ilyen varázslatosan, most maga volt a tökély. Óvatosan simított végig a hófehér anyagon, a művészien kidolgozott csipkén, a ruhán, melybe első pillantásra beleszeretett. A felső rész szorosan körbe ölelte, mintha csak a második bőre lenne, mégsem volt közönséges a lágyan alá omló szoknyával, mely a földre omlott. Megvolt benne az a kettősség, ami őt magát is jellemezte, kihívó és csábító volt, ugyanakkor elegáns és kifinomult, amit a mesteri smink és a feltűzött haja csak tovább erősített.
– Csodásan nézel ki Lina! – Lépett mosolyogva mellé a nagynénje, az egyetlen életben lévő rokona. Alig indult el a karrierje, mikor érkezett a telefon, hogy a szüleinek autóbalesete volt és nem élték túl. Ezért nem volt mellette az édesanyja, hogy tanácsot adjon neki, hogy segítsen a készülődésben, az édesapja, hogy vigyázzon rá és az oltár elé kísérje. Ez ugyan beárnyékolta a boldogságát, azonban tisztában volt vele, hogy egyikőjük se örülne annak, ha szomorkodna az esküvője napján. – Mindketten büszkék lennének rád, Williamat pedig egyenesen imádnák.
– Biztos… – Nem tudta befejezni a mondatát, a bizonytalan kopogtatás félbe szakította. A falon lógó órára kapta a tekintetét, ami szerint még több, mint tizenöt percet kellett még várnia, így fogalma sem volt, hogy ki lehet az és mit akar. Kíváncsian sétált az ajtóhoz, hiszen egyedül Williamnek nem volt szabad látnia, mindenki más nyugodtan beléphetett a szobába.
– Beszélhetnénk négyszemközt? – Meglepve pillantott Joanre, aki napok óta alig szólt hozzá, valamiért kerülte a társaságát, aminek okára sehogy se tudott rájönni. Egy divatbemutató során találkozott a nővel, akivel hamar összebarátkoztak és neki köszönheti azt, hogy megismerkedett azzal a férfival, akihez a mai napon feleségül fog menni.
– Persze, gyere be. – A fürdőszoba felé indult, amely jelenleg üresen állt, nem úgy mint órákkal korábban, amikor hemzsegett a készülődő nőktől és moccanni sem lehetett odabent. Ahogy becsukódott az ajtó és megfordult, szembe találta magát a zöld szemekkel, amiből tudta, érezte, hogy baj van, valami rosszat fog hallani – Miről szeretnél beszélni?
– Én… nagyon sajnálom Lina, nem is tudom, hogyan történhetett meg… Nem ezt érdemelted – beszélt össze-vissza barátnője, amiből nem értett semmit se. Figyelte, ahogyan idegesen tördelte az ujjait, ahogyan ajkai, vonásai megremegnek, ahogyan elfordítja a fejét, hogy ne kelljen a szemeibe néznie, és ekkor pillantotta meg azt, amitől megdermedt, nem lélegzett és megállt a szíve. Egy halvány lila harapás nyom a bőrén, ami ismerős volt neki, csak a sajátján. – Én és Will... – Gondolkodás nélkül lendült a keze, mikor felfogta, hogy mit akar elmondani neki, hogy mit sajnál annyira.
– Mikor? – Némasággal válaszolt és ugyan tudta, hogy fájni fog, ha megtudja, de tudni akarta. – Azt kérdeztem, hogy mióta! – Ismételte meg újra fájdalmasan és egyáltalán nem törődött azzal, hogy ki mit fog meghallani, már nem érdekelte semmi, legfőképp nem az esküvője, amiről annyit álmodozott.
– A legénybúcsún… és előtte is párszor. – Azt hitte, hogy rosszul hall, hogy egyszeri alkalom volt, hogy mindketten tudják, mik lehetnek a következményei, ha kiderül minden. Azt hitte, hogy nem kaphat nagyobb pofont, hogy elég lesújtó a megcsalás is, azonban az, hogy többször is összefeküdtek a háta mögött, míg ő ki tudja, mit csinált, ráébresztette, hogy újra olyan naiv volt, mint évekkel ezelőtt. Úgy érezte magát, mintha jeges vízzel öntötték volna nyakon, amitől szíve megfagyott, majd a feszültségtől szilánkokra tört ismét.
Minden szót mellőzve sétált el a lehajtott fejű nő mellett, ki a fürdőszobából, ki az ideiglenes hálójából, ahol az éjszakát töltötte, nem is törődve a kérdő pillantásokkal és szavakkal. Hidegen hagyta, hogy megláthatja a vőlegény a ruháját, hogy mindenből és mindenkiből az izgatott készülődés árad, hogy percekkel korábban még ő is alig várta, hogy leteljen a hátra lévő idő és végre elkezdődjön a ceremónia. Azonban fény derült egy olyan titokra, ami mindent megváltoztatott, ami tönkre tette az álmait, vágyait, annak mégis örült, hogy még a válasza előtt kiderült, mert érezte, hogy ha az igen elhangzása után tudta volna meg, képes lett volna mindkettőjüknek megbocsátani, amit nem érdemeltek meg.
Dühösen fogta meg a ruháját és szinte rohant le a lépcsőn, egyenesen a nappali irányába, ahonnan vidám társalgást hallott, ahonnan hallotta a hangját. Imádta, amikor a fülébe duruzsolt, amikor a mély zengésű szavaktól megborzongott, amikor halkan suttogott és ő minden egyes mondatát igaznak hitte, mindet, ami valójában hazugság volt, nem több.
– Kisfiam, csukd be a szemed, nem láthatod még Carolinát! – Hallotta meg William édesanyjának utasítását, aki már felé is indult. Nem is nézve a nőre, kikerülte és a vőlegényéhez tartott, aki nem tett eleget a kérésnek, nem csukta be a szemeit. Látta a szürke tekintetben az elégedettséget, a vágyat és talán a szerelmeit is, míg az övé rideg és üres volt, nem akart érezni iránta semmit se.
Gondolkodás nélkül húzta le az ujjáról a gyémánt eljegyzési gyűrűt, amit a mai napig imádott és büszkén hordott, most azonban égette, minél előbb meg akart tőle szabadulni, ahogyan attól a hazugságtól is, amibe ki tudja mióta ringatták. Még mindig csendben volt, csak bámult a szemekben, amelyekben már látta a felismerést, hogy már mindent tud, hogy vége van a hazugságainak. Csendesen nyúlt a férfi kezéért és tette bele a méreg drága ékszert, majd még egy utolsó pillantást vetve rá, elindult a ház bejárata felé, figyelmen kívül hagyva az ott lévők értetlenkedését. Hallotta, hogy utána szól a nagynénje, de nem reagálva semmit, felkapta a komód tetejéről a slusszkulcsát és kiviharzott az ajtón.
Melegen sütött a nap, a kertből hallotta a lágy dallamokat, amelyet a zenekar éppen játszott, szembe találkozott a későn érkező vendégekkel, akik tanácstalanul követték útját. Nem magyarázott el nekik semmit, nem állt meg csevegni, csak kirántotta hajából a fátylat és elengedte. Már nem számított, hogy vigyáznia kell rá, hogy a leendő anyósától kapta a családi örökséget, hogy mennyire meg volt ettől hatódva, hogy mennyire a család része akart lenni. Hazugság volt minden.
– Carolina várj! – Esze ágában sem volt megállni és végig hallgatni a mondanivalóját, csak azért lassított, hogy feloldja a riasztót. Hallotta a felé siető lépések zaját, így egyáltalán nem vigyázva imádott ruhájára, beült az autójába, berántotta a kilógó részt szoknyájából, majd magára húzva az ajtót, indított is.
Tövig taposta a gázt, maga mögött akart mindent hagyni, ahogyan azt évekkel ezelőtt is tette, amikor az Államokba menekült. Pont, mint akkor, a távolság növekedésével kezdte el megérezni lüktető szíve fájdalmát, az erősen maró könnyeket szemeiben és felfogni a tényt, hogy hiába szerette a férfit, nem volt elég, másnál kereste a boldogságot. Engedte, hogy végig folyjanak az arcán a sós cseppek, hogy tönkre tegyék a profi sminket, hogy emlékeztessék arra, évekkel ezelőtt ugyanígy hagyta el Madridot is. Megtörve, legyőzve, folyton emlékeztetve a kudarcára, annyi különbséggel, hogy most belezuhant a szakadékba, nem bírta tartani magát. Ismét elbukott, mintha csak egy ördögi kör lenne, a szomorúság és boldogtalanság ördögi köre.

Sergio Ramos

Sóhajtva lökte be maga mögött az ajtót, örült, hogy végre otthon lehet és pihenhet a kemény edzés után. A fal tövébe dobva a táskáját, boldogan indult a nappali felé, ahonnan beszélgetést hallott és ugyan szeretett volna kettesben lenni Pilárral, de úgy volt vele, hogy este lesz majd rá alkalmuk. Az utóbbi időben nem tudtak annyit együtt lenni, mint amennyit szeretett volna, főleg miután kiderült, hogy a szerelme várandós. Még mindig vigyorognia kellett a ténytől, hogy hamarosan apa lesz, hogy nemsokára a karjaiban tarthatja a kisfiát vagy lányát. Ugyan még a terhesség elején voltak, azonban máris rengeteg terve volt, hogy mi mindet fog majd csinálni, hogy minden fontos pillanatban Pilar és a kicsi mellett lesz.
– Sziasztok! – Köszönt, ahogy beért a nappaliba. Mosolyogva nézett körbe, de nem találta barátnőjét, csak a barátait, amitől rossz előérzete támadt. Az utóbbi időben nem egyszer fordult elő az, hogy egyedül volt otthon, mert Pilar elment kikapcsolódni. Nem volt ellene kifogása, ugyanakkor a héten ez volt már a negyedik alkalom, másnap este pedig el fog utazni a csapattal a következő bajnokira, ezért akart otthon lenni kettesben a nővel.
– Odafent van. – Ahogy meghallotta, már rohant is felfelé a lépcsőn. Nem akart veszekedni, amit az elmúlt hetekben szinte folyamatosan megtették, viszont a lelke mélyén érezte, hogy most is vitatkozni fognak.
– Szia, édesem. Azt hittem, hogy korábban fogsz hazaérni. – Sétált felé mosolyogva, míg ő megtorpant az ajtóban. A testére simuló ruha és az ágyon heverők mind csak a sejtését igazolták, hogy ma este sem egyezik a tervük. – Kiraktam a ruháid. Öltözz át, addig lemegyek a többiekhez.
– Én nem megyek sehová. – Fogta meg a karját mielőtt még kisétált volna mellette. Fogalma sem volt, hogy mi ütött Pilárba, azonban abból kezdett elege lenni, hogy alig töltenek együtt időt, ha pedig mégis, azt se kettesben. Szerette volna, ha otthon vacsoráznak, ha beszélgetnének, ha megnéznének egy filmet, egyszerűen csak kikapcsolódni és a szerelmével lenni. – Azt hittem, hogy ma végre itthon maradsz és kettesben leszünk. Nincs kedvem egy újabb bulihoz.
– Jézusom Sergio! Úgy beszélsz, mint egy öregember… amúgy meg, ha megszületik a pici, kénytelen leszek itthon maradni, majd akkor lesz elég időnk kettesben.
– A francba Pilar, a héten csak akkor láttalak, ha elmentem veled meg a barátaiddal és ebből rohadtul elegem van! Menj el szórakozni, de szükségem van arra, hogy velem is tölts egy kis időt. – Fakadt ki, viszont látta, hogy ismét süket fülekre találnak a szavai. Régebben ugyan ő se töltött minden estét otthon üléssel, azonban azóta megváltozott és már nem vágyott erre. Csak egy békés estét szeretett volna a barátnőjével, ami úgy tűnik hatalmas kérés volt tőle.
– Nem, te be akarsz zárni ide, mintha beteg lennék, pedig csak terhes vagyok. Nem akarok olyan lenni, mint te és nagyon remélem, hogy a gyerek se tőled van, mert megőrülök, ha olyan lesz, mint te! – Vágta a fejéhez a szavakat vehemensen, amire már épp reagált volna, mikor felfogta a jelentésüket. Megdöbbent szemekkel nézte, ahogyan elsápad Pilar arca, míg csak az ismétlődött a fejében, hogy nem az övé a gyerek. Pillanatok alatt futotta el az agyát a méreg és rántotta maga elé a nőt.
– Ismételd meg, amit mondtál!
– Sergio, édesem nem…
– Megcsaltál? – Szakította félbe, mielőtt még belekezdett volna a mentegetőzésbe. Elég volt a zöldes szemekbe néznie ahhoz, hogy megkapja azt a választ, ami tönkre tesz mindent, ami összedönti minden tervét, ami összetöri a szívét, a szerelmét, pedig most először volt igazán szerelmes. – Mire hazaérek, takarodj el a házamból. – Lökte el magától hűvösen, még mindig lesújtva a ténytől, hogy hülyének nézték, hogy valószínűleg, nem ő a pici apja.
Mérgesen rohant le a lépcsőn, nem is figyelve arra, hogy ki szól utána, egyenesen a bejárat felé tartott. Forrt benne a düh, hiszen sose gondolt arra, hogy Pilar képes lenne őt megcsalni. Igyekezett, hogy mindent jól csináljon, mivel most először igazán akarta ezt a kapcsolatot, hogy ne pár hétig, ne pár numeráig tartson az egész. Erre hátba szúrja a nő, akibe szerelmes volt, akinek nem volt elég az, hogy megcsalta, szemrebbenés nélkül hazudott neki, engedte, hogy azt higgye, övé a baba, ő az apa.
Tombolni akart, nem gondolt a fáradtságra, amivel hazaérkezett, a fájdalommal, ami lassan kezdte el felőrölni belülről. Beindítva a méreg drága kocsit, sebesen indult a kapu felé, miközben már azt a telefonszámot tárcsázta, amit régen el kellett volna felejtenie, most viszont nem bánta, hogy még nem tette ezt meg. Azonban azt annál jobban sajnálta, hogy így megbízott és kitárulkozott Pilárnak, hogy miatta szakított az előző barátnőjével, aki nem érdemelte meg, hogy annyi energiát áldozott az egész kapcsolatukra. Csalódott volt, fájt a mellkasa és el akart felejteni mindent, és pont emiatt könnyebbült meg annyira, mikor meghallotta a női hangot, aki ebben biztos a segítségére lesz. Lehet, hogy csak egy éjszakáig tud rajta segíteni, de legalább addig se fog érezni semmit se, amire jelenleg hatalmas nagy szüksége volt, úgy, mint semmi másra az életben.

/Pár héttel később/

Unottan sétált a jótékonysági estély házigazdája felé, műmosolyt erőltetve az arcára. Semmi kedve nem volt ehhez a pucc parádéhoz, egyedül az elveszített fogadása miatt jelent meg, még ha ezzel gyerekeken is fog segíteni. Szívesen adományozott jó ügyekre, azonban ahhoz már cseppet sem fűlőt a fogához, hogy licitáljanak rá, vagyis az általa készített vacsorára, amit felajánlott. Inkább csinálta volna azt, amit az elmúlt pár hétben szinte mindennap, szórakozott és nőket csábított volna el, ahogyan azt régen is tette. Hidegen hagyta, hogy összesúgnak a háta mögött, hogy mindenki őt tartja rossznak és a drága Pilárt áldozatnak. Nem nyilatkozott, senkinek sem adta tudomásra, hogy esély van arra, hogy nem ő a gyerek apja, csak igyekezett mindent elfelejteni.
Lassan vitte körbe a tekintetét a terembe, hogy felmérje a terepet, kit kaphatna meg pár éjszakára, mert nem akart egyedül lenni és gondolkodni. Ugyan lett volna bőven dolga, az új háza még mindig kongott az ürességtől, egy darab bútor sem volt benne, azonban ide egy nőt se akart vinni. Azt akarta, hogy a menedéke legyen, ami mentes minden veszekedéstől, drámától és hisztitől, mégis minden szabad percét a családjával és a barátaival töltött, hogy ne kelljen gondolkodnia a történteken, hogy ne őrüljön bele a ténybe, hogy így átverte a nő, akit szeretett.
A bejáratnál járt a tekintete, amikor észrevette a lassan befelé sétáló nőt, aki mellett nem volt kísérő, aki rögtön elmosolyodott, ahogy észrevette, hogy őt figyeli. Szüksége volt pár másodpercre, hogy felismerje az átható kék szemeket, amiket már évek óta nem látott, amik most is ugyanolyan megtörtek és csalódottak voltak, mint régen, ezek ellenére mégis mosolygott, ami hetek óta először egy szívből jövőt varázsolt az arcára.
Carolina

4 megjegyzés:

  1. Drága Catalina!

    Nagyon izgatott lettem, amikor láttam, hogy meghoztad a prológust. A történet alapötlete nagyon tetszett, és nekem másik nagy kedvencem, hogy minden szereplő kapcsolatban áll a többiekkel. Ezzel sokat dobsz a történeten, a cselekményen, és később válik kifizetődővé, amikor már benne vagy a sztori írásában.
    Sok dologra fény derült, sőt, kivételesen egyáltalán nem volt zavaró, hogy a történetben a bonyadalom két fő kirobbantójáról lekerült a lepel. Összességében én nagyon megszerettem mind a történetet, mind az írásmódodat. :)

    Már epekedve várom a soron következő eldő fejezetet, hasonlóképpen nem fogok csalódni, hiszen a Te munkádról van szó.

    Legyen szép heted!
    Ölel,
    Adriana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Adriana!

      Örülök, hogy tetszik a történetem. Bonyolódni fognak a kapcsolatok, és itt most nem arra értem, hogy Carolina és Sergio kapcsolata hogyan fog alakulni.
      Végül is így utólag belegondolva ezen elbukhattam volna, hogy már a bevezetőben kiderül egy-egy ilyen fontos dolog a két főszereplő életében. Írás közben én erre nem is gondoltam, csak írtam. Viszont annak örülök, hogy nem sült el ez rosszul.
      Igyekszem az első fejezettel!
      Köszönöm és neked is kellemes hetet.

      Üdv,
      Catalina

      Törlés
  2. Szia Catalina!

    Már nagyon vártam, hogy megjelenjen a prológus, és már most nagyon megfogtál vele, én faltam a soraidat, egyszerűen imádtam minden szót, de tényleg!
    Az alapötlet engem nagyon megfogott, meg az is, hogy a prológusban sok mindenről lerántottad a leplet, de tulajdonképpen ugyanannyi megválaszolatlan kérdést is felvetettél bennem, és ezek miatt még inkább felkeltetted az érdeklődésemet.
    Azt hiszem, Sergio és Carolina óriási csalódásokon mentek keresztül, de szerintem éppen ez lesz az majd, ami őket összekovácsolja majd, és szerintem a zene tényleg nagyon fog illeni a kapcsolatukra, legalábbis valamiért erre következtetek, de majd meglátjuk, remélem, minél hamarabb. :)

    Már nagyon várom a folyatást!

    Puszillak,
    Noemi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noemi!

      Örülök, hogy neked is tetszik a történet. Egyre közelebb áll hozzám és lassan azon a szinten lesz, mint a Pálya vagy az Álmom, ami kicsit fura, hiszen Sergio benne a főszereplő és nem Nando. Az pedig nekem csak jó, hogy újabb kérdések merültek fel benned olvasás közben, természetesen próbáltam elhinteni pár információt a múltról, ami kicsit összezavarja majd az egész történetet, de erre haarosan fény fog majd derülni.
      Megimádtam ezt a zenét! Ráadásul már nem csak ennek az írásához használom, bár van még egy dal, amit szintén ehhez a történethez tudok kapcsolni, de majd ha megosztom, akkor majd úgy is megírom ezt. Az, hogy mennyire fog a kapcsolatukhoz illeni a következő fejezetekben ki fog derülni.
      Igyekszem a folytatással!

      Puszi,
      Catalina

      Törlés