2016. február 8., hétfő

9. fejezet - A titkok mindig kiderülnek

Üdv!


Nem terveztem, hogy eddig fog tartani, amíg megírom ezt a fejezetet, de az elejének többször is neki ugrottam és jelenleg egy nagy kérdőjel van a fejemben a történet kapcsán. Mielőtt bárki megijedne, nem fogom abbahagyni, csak most nem látom tisztán a cselekményeket, hogy merre is alakul az egész. Ez talán annak is az oka, hogy van egy-két történet, ami picit a háttérbe szorította most Carolinát, azonban bízok abban, hogy ha ezekkel is foglalkozom egy kicsit, akkor visszaáll az egyensúly és én is visszatalálok az ösvényre.
Most nem is szeretném tovább húzni az időt. Kellemes olvasást kívánok a 9. fejezethez!

Üdv,
Catalina

9. fejezet - A titkok mindig kiderülnek


Sergio Ramos

Say something
Fáradtan sétált be a társai után az öltözőbe, akik végig hangoskodtak az idevezető utat, míg ő csendben maradt. Sajgott minden izma, kimerült volt és túl keveset aludt az éjszaka, amelynek nyomait nemcsak a játékosok vették észre, hanem az edző segédje is, aki a lelket is kihajtotta belőle. Ennek ellenére egy szava sem volt, nem döntene másképp, engedne Carolina akaratának, hiába piszkálták egész délelőtt a barátai azzal, hogy végre szexelt, hiába kapott plusz feladatokat. Minden egyes pillanatot megért, nem is törődött a büntetésével és a fejmosással sem, amelyet majd csak ezután fog megkapni az edzőtől. Valami olyat adott neki a modell, amit még senki más nem, amit Pilárnál sem érzett. Emiatt is tudta, hogy most mindennél jobban oda kell figyelnie, hogy nem ronthat el semmit, máskülönben könnyedén elveszítheti a barna hajút. Elég volt csak arra a mondatára gondolnia, amit a lakásban az ösztönei miatt tett meg, aminek köszönhetően napokig kerülte. Ennek köszönhetően akart még várni, nem akarta erőltetni, mert ugyan már szüksége volt a szexre, de Miatta várt volna még, ameddig csak kell.
Megállva a szekrénye előtt, magához vette vizes palackját, majd lassan kezdett belőle kortyolni. Hallotta ugyan, hogy még mindig arról megy az eszmefuttatás, hogy vajon kit vitt ágyba, azonban egyetlen hozzá intézett kérdésre sem válaszolt. Egyáltalán nem szégyellte Linát, sőt, csak örült annak, hogy nem tud róluk senki sem, hogy nyugalom veszi körbe őket, mert amint nyilvánvaló lesz, hogy mi van köztük, mindenki Róla fog pletykálni. Tudta, hogy nem fogja tűrni, ha minden szennylap mocskolni fogja, amiért elszakítja a gyereke anyjától, hogy akkor színt fog majd vallani és hidegen fogja hagyni a következménye, hogy mi lesz majd Pilárral. Az egyáltalán nem érdekelte, hogy róla mit hazudoztak össze, azt azonban nem szerette volna, ha a modellről bármi rosszat mondanának, mikor Neki mindehhez nincs semmi köze. Meg akarta óvni ettől, hiszen így se lesz nyugta, ha egyre többször fognak együtt megjelenni.
Már vette volna le magáról a pulóverét, mikor meglátta a zöld villogást telefonján. Érdeklődve emelte le a mobilt a polcról, és rögtön el is mosolyodott, ahogy meglátta, hogy kitől is érkezett az üzenet. Pillanatok alatt megfeledkezett a fáradtságról, a sajgó imairól, csak minél előbb meg akarta tudni, hogy mit írt neki Carolina. Úgy viselkedett, mint egy szerelmes kamasz, akinek a suli legszebb lánya mondott igent a randi meghívására, ami jól sikerült és már a folytatást beszélnék meg, mindezzel viszont nem is foglalkozott.

Estére van programod? Arra gondoltam, hogy főzök vacsit, aztán megnézhetnénk egy filmet. Mit szólsz hozzá?

– Lina az, ugye? – Meglepve nézett oldalra, miközben telefonját automatikusan lezárta, hogy senki se lássa az sms-t. Tudta, hogy ezzel elárulta magát és a választ is, de megnyugodott, mikor Marcelo vigyorgó fejével találta szembe magát. – Senki se hinné el nekem, hogy akadt olyan nő, akivel még neked is meggyűlt a bajod és nem dőlt azonnal a karjaidba.
– Lehet, de megérte ennyit várni – válaszolt, miközben elrakta a telefonját. Tény, hogy senkinél sem kellett ilyen sokat várnia, amíg eljutnak az ágyig, mert ugyan évekkel korábban is komolyan gondolta minden egyes próbálkozását, mostanra azonban minden megváltozott. Ahogy meglátta azon az estélyen, újra megrohanták azok az érzések, amik legelőször is, ami miatt ismét meg akarta kapni, annyi különbséggel, hogy senki miatt sem állna félre.
– Uh, haver! te aztán este sem unatkoztál. – Hallotta meg a portugál hangját, míg érezte, hogy mindenki őt figyeli. Sóhajtva hunyta le a szemeit, mikor rájött, hogy teljesen megfeledkezett a hátáról, amit Carolina összekarmolt, ami miatt most újra hangoskodni kezdett mindenki, és ami miatt reggel elsőként érkezett, hogy pont ezt előzze meg.
– Valamiért nem néztem ki a modelledből, hogy egy igazi vadmacska. – Nem reagált Benzema szurkálódására, csak ledobta a kezében lévő felsőket, mintha nem is hozzá szóltak volna. Ugyan ő se gondolta, hogy ennyire el fogják veszíteni a fejüket, mivel reggel látta a nő bőrén a harapása nyomait, mégsem bánta egyetlen pillanatát sem az együttlétüknek. – A helyedben én nagyon bánnám, hogy kihagytam egy ilyen nőt Casillas.
– Te meg miről beszélsz? – Megdermedt, ahogy meghallotta a francia szavait, akinek legszívesebben behúzott volna egyet, hogy végre csendben maradjon. Ha rajta múlt volna, sose kerül szóba a múlt, esze ágában sem volt elbizonytalanítani Linát, felkelteni Iker érdeklődését, akiről tudta, hogy szenved a kapcsolatában és a várandós barátnőjétől is.
– Tudod, Ramos csaja. Azt hallottam, hogy szerelmes volt beléd, csak te nem vetted észre. – Biztos volt benne, hogy ennek aztán egyáltalán nem fog örülni a barna hajú nő, ahogyan ő sem. Attól már nem tartott, hogy ismét elmenekülne Madridból, attól viszont annál jobban, hogy messzire el fogja kerülni a barátját és egyben őt is.
– Ez igaz? – Kapta a kérdést azonnal a kapustól. Látta a tekintetében, hogy mindenképp tudni akarja a választ, azonban szótlanul folytatta a félbe hagyott tevékenységét, amivel ugyan már felelt is, de tudta, hogy ezzel nem fog megelégedni.
Ott lebegett köztük az igazság, viszont nem akarta kimondani, mert ugyan nem hitt abban, hogy ez bármin is változtatna, Carolina érzéseivel kapcsolatban semmiképp, mégis zavarta a tény, hogy kiderült ez a titok, ahogyan az is, hogy ezt majd neki kell megosztania Vele. Még mindig érezte magán a kérdő tekintetett, amiből tudta, hogy négyszemközt kérdőre fogja majd vonni, hogy nem fogja annyiban hagyni az egészet. Semmi szüksége nem volt egy újabb bonyodalomra, még ki sem tudta élvezni, hogy végre nem kerüli a modell, a múlt éjszaka eseményeiről nem is beszélve. Egy pillanatra hunyta le tekintetét és máris maga előtt látta a vágytól csillogó kék szempárt, a lágy vonásokat, a kívánatos ajkakat és egyáltalán nem akarta ehelyett azt látni, amit minden bizonnyal majd ezzel a vallomással fog előidézni. Azt pedig főleg nem akarta, hogy mástól tudja meg, így este kénytelen lesz felhozni a múltat, ha nem szeretné elveszíteni Linát.

***

Carolina Fernández

Laza kontyba fogta össze haját, miközben hallotta a nyíló ajtó hangját, majd a közeledő léptek zaját. Elmosolyodott, ahogy megérezte, illetve meglátta a csípője köré fonódó karokat és a gyengéd puszit a nyakára. Egyáltalán nem lepte meg, amikor kora délután megkapta az ötletére a beleegyező választ Sergiótól, mégis kiolvasta a tekintetéből, hogy valami baj van, aminek semmi köze nem volt a csapattársai piszkálódásaihoz. Mondania sem kellett, hogy tudja, fáradt és kimerült, ezért sem lepte meg, hogy a kellemesen elfogyasztott vacsora után inkább a közös fürdőzést javasolta a hátvéd filmezés helyett. Picit korainak érezte, az elmúlt éjszakai szeretkezés ellenére is, mégis rábólintott, hiszen látta a barna íriszekben, hogy jelenleg erre vágyik a legjobban. Ráadásul nem tagadhatta, hogy élvezettel fogadta a mozdulataiból áradó törődést, ami egyedül csak neki szólt, ami miatt valószínűleg nem tudna semmire sem nemet mondani, és ami miatt tényleg úgy érezte, hogy lassan újra egyben lesz a szíve és a lelke.
Könnyedén fordult meg az ölelésben, majd még mindig mosolyogva, lágyan csókolta meg az andalúzt. Kilépve a gyengéd szorításból, a hatalmas kádhoz sétálva, felé hajolt és elzárta a csapot. A gőzölgő fürdő, a finom illatú hab mind hívogatóan hatottak rá, így nem is törődve semmivel, vetkőzni kezdett. Érezte magán a focista tekintetét, amely minden apró mozdulatát követte, aki élvezte az elé táruló látványt és a tényt, hogy egyre kevesebb textil fedi a testét. Megszabadulva, minden felesleges ruhadarabtól, óvatosan lépett be a forró vízbe, majd ugyanígy ült le, megkönnyebbülve sóhajtott fel, végül lehunyt szemekkel dőlt hátra. A habfürdőtől selymes víz kényeztette bőrét, merev izmait, mert ugyan kevesebb dolga volt, mint a férfinek, mégis elfáradt ő is.
– Mi történt még? – Törte meg a beálló csendet, amire feleszmélhetett a hátvéd, mivel hallotta, hogy mozgolódni kezdett.
– Csak elfáradtam. – Érezte, hogy ez nem a teljes igazság, így felnyitva szemeit végig pillantott az immár meztelen felsőtesten. A tükörben látta a hátát és a karmolásait is, amiktől akaratlanul is eszébe jutottak az éjszakai pillanatai, az a szenvedély, amit érzett és látott is a szemeiben, amely csak még jobban összekötötte őket.
– Ha szeretnéd, megmasszírozlak? – Várt a válaszra, míg ő is követte Sergio minden egyes mozdulatát és tisztában volt azzal, hogy rengeteg nő szeretne most a helyében lenni. A napbarnított bőr alatt megfeszültek az izmok, tekintetét lassan futtatta végig a megannyi tetováláson, a borostás arcon, és jóleső érzés töltötte el belül, hogy mindez most az övé volt. Ugyan, nem tervezte el az előző estét, még nem akart engedni a csábításnak, a szikráknak, melyek ott pattogtak kettőjük között, ennek ellenére nem bánta meg a szeretkezésük egyetlen másodpercét sem. Csak sodródott az árral, és hiába tudta, hogy egy éjszaka még nem jelent semmit sem, de hitt abban, hogy Sergio vele fog sodródni, hogy előbbi gondolata, nem csupán egy hibás megérzés volt, hanem tényleg az övé volt jelenleg.
– Megbeszéltük. – Pillanatok múlva már csak pár centi választotta el az arcukat, farkas szemet néztek, és ha akarta volna, akkor sem tudta volna letagadni, hogy megkívánta a focistát, ennek ellenére le kellett hűtenie magát, hiszen miatta kapta a plusz köröket. Ellen akart állni a vonzalomnak, azonban másodpercek múlva már azon kapta magát, hogy tenyerei a markáns vonásokra simulnak és magához húzva, megcsókolja. Ugyan hevesek voltak kezdetben a mozdulatai, de ahogy megérezte a férfis ajkak mozgását, lelassult. – Lina… ma este muszáj aludnom, és a hátamon sincs már több hely.
– Ne csinálj úgy, mintha nem élvezted volna! – Felelte morcosan, miközben Sese csak nevetett rajta. Alig ejtette ki utolsó szavát, mikor a csuklója után kapva, könnyedén rántotta magához, míg ő meg se tudott szólalni döbbenetében.
– Ezt egy szóval se mondtam, de holnap szeretnék játszani. Ha pedig megint egy zombit csinálsz belőlem, akkor itthon fognak hagyni – jelentette ki egyszerűen a férfi, majd homlokon puszilta és végig érezte a hangján, hogy nem lenne ellenére, ha megismétlődne az elmúlt éjszaka, azonban a kötelességei miatt nem lehet. Nem is reagálva semmit, csak kényelmesen elhelyezkedett a széles mellkason és lehunyt szemekkel élvezte a bőrét cirógató ujjak kényeztetését. – Tudom, hogy nem fogsz neki örülni, de valamiről mindenképp beszélnünk kell – szólalt meg pár perccel később, amitől rossz előérzete támadt. Óvatosan megtámaszkodva az izmos mellkason, félve pillantott a barna szemekbe, amelyek semmi jót nem ígértek a számára. Hiába gondolkodott, egyedül csak Pilar és a baba jutott eszébe, azonban erről inkább a hátvéd nem szeretne beszélni és nem ő… – Ikerről van szó.
– Megtudta igaz? – Biztos volt benne, hogy nem a mögötte ülő árulta el a titkát, ráadásul nem is az volt a lényeg, hogy ki tette meg, hanem az, hogy most már nem volt az, hogy tudta a kapus az igazságot. Már rég nem érzett semmit sem iránta, ennek ellenére nem kívánta sose, hogy kiderüljön, hogy milyen érzései voltak a múltban. Egyáltalán nem vágyott arra a kínos beszélgetésre, amit minden bizonnyal nem tud majd elkerülni.
– Sajnálom. – Jólesett számára az együttérzés, amit évekkel korábban is megkapott Tőle. Ahogy visszagondolt azokra az estékre, amelyeken közösen vacsoráztak vagy szórakoztak, egyetlen olyan alkalom se jutott az eszébe, amikor ne próbálta volna meg elvonni a figyelmét, még ha nem is egyedül érkezett az andalúz. Mindig azon volt, hogy rá fókuszáljon és ne a csalódottságra, a kudarcra.
– Ha már a múltnál tartunk, a lányok szerint régen nemcsak szórakozásból csaptad nekem a szelet. – Kíváncsian várta a választ, miután elhúzódott és szembe fordult Vele. A halvány mosoly és a huncut csillogás a tekintetében mindent elárult, mégsem lepődött meg, hiszen visszagondolva, nyilvánvaló volt, ő pedig pont azt csinálta, mint Iker vele kapcsolatban. Nem vett észre semmit, emiatt pedig egyedül magát okolhatta, főleg, azért, mert akkor talán az egész élete, életük másképp alakult volna.
– Nem tiltakoztam volna, ha sikerrel járok, de azért én se törtem magam annyira. Szerelmes voltál és nem belém. – Vonta meg a vállát hanyagul, azonban átlátott a mozdulatán és tudta, hogy jóval több volt már akkor is a háttérben, mint holmi évődés. Csendesen kezdte el tanulmányozni a férfias vonásokat, amikben már nyomát sem látta annak a felelőtlen kölyöknek, aki szemérmetlenül bámulta a testét, a melleit, aki nevetséges szövegekkel próbálta meg levenni a lábairól. Egy érett férfi pillantott vissza rá, aki már túl volt azon az időszakán, amikor csak játszadozik a nőkkel, minden tettét komolyan gondolta, melyek csak azt bizonyították, hogy akarja őt és ezért bármire képes lenne. – Nem vagyok büszke arra, amit akkor, vagy hetekkel ezelőtt műveltem, de veled sose tudtam volna ezt megtenni. Még akkor se, ha semmi komoly nem alakult volna ki köztünk. Bár ha már akkor is ilyen tüzes voltál, biztos nem eresztettelek volna el.
– Mikor is lesz az a díjátadó? – Még mindig nem tartotta jó ötletnek azt, ha elkísérné és együtt jelennének meg a nyilvánosság előtt, nem szeretett volna újabb botrányokba keveredni, hogy róla, róluk beszéljenek mindenhol, viszont szíve mást súgott. Tudta, hogy kész öngyilkosságra készül, ha tényleg elmegy a hátvéddel arra az estélyre, azonban látta a tekintetében, hogy nagyon örülne annak, ha elkísérné. Azért már mindenképp megérné, hogy továbbra is ilyennek lássa Sergiót és ne olyan reményvesztettnek, mint előző nap, minden mással pedig később is foglalkozhat.

***

Maga köré csavarva töröközőjét, kisétált a fürdőből a hálóban lévő szekrényhez. Fogalma sem volt, hogy mit vegyen fel a vacsorára, minden gondolatát lekötötte az ügynöke hívása. Biztos volt benne, hogy az egész mögött Pilar állhat, nem hitte, hogy a véletlen műve lenne az, hogy pont most, pont abba a műsorba hívják meg, amiben ő is dolgozott rendszeresen. Ráadásul felidézve a dühös tekintetett, számítania is kellett arra, hogy nem fogja csendben tűrni, hogy valaki elfoglalja az ő helyét. Egyáltalán nem akarta, sajátot szeretett volna, hogy egyedül őt lássa a hátvéd és ne hasonlítsa az exéhez. Tisztában volt az, hogy ez jelenleg még lehetetlen, főleg, hogy még maga sem tudta, hogy mi is van kialakulóban köztük. Ennek ellenére bármire is készült a műsorvezető nő, nem fogja tétlenül tűrni, hiába volt terhes, képes volt megcsalni és heteken keresztül hazudni annak a férfinek, akibe elvileg szerelmes volt.
Végül csak benyúlt a szekrénybe, kivett egy világoskék farmert, hozzá egy fehér inget, majd az ágyra rakta ezeket. Gyorsan kiválasztotta a hozzá illő fehérneműket is, és már indult is volna vissza a fürdőbe, mikor meglátta a televízió képernyőjén a saját és Sergio képét. Kíváncsian vette hangosabbra és kezdte el hallgatni a műsorvezető szavait, miközben leült az ágyra.
Egy ideje már találgatjuk, hogy a nemrégiben hazaköltöző Carolina Fernández milyen viszonyban van a Real Madrid sztárjával, Sergio Ramosszal? Korábban már beszámoltunk arról a jótékonysági estélyről, amin a modell ötszázezer eurót fizetett a hátvéd vacsorájáért, azóta pedig többször is látták őket együtt. Ugyan a huszonkilenc éves modell nemrég még azt nyilatkozta, hogy szeretné kiélvezni a szabadságát, ami tekintve, hogy a vőlegénye megcsalta, teljesen érthető is. – Emiatt sem akarta elkísérni a férfit a díjátadóra, mivel azzal csak olajt öntenének a tűzre. Tisztában volt vele, hogy nem fognak róluk leszállni, hogy mostantól kezdve egy nyugodt perce sem lesz, ehhez azonban már hozzá szokott. Mégis a lelke mélyén érezte, hogy most minden más, hogy sokkal nehezebb dolga lesz, mint korábban bármikor máskor. – A minap a hátvéd háza közelében fotózták le őket, amiből csak arra következtethetünk, hogy miatta lemond a szinglik életéről és afelett is szemet huny, hogy Sergio a várandós barátnőjét csalta meg korábban. Egyikőjük sem nyilatkozott még ez ügyben, viszont egy közeli barátjuk azt állította, hogy neki Carolina már úgy mutatkozott be, mint a focista barátnője…
Kikerekedett szemekkel bámult a képernyőre, de már semmit sem fogott fel abból, amit még a férfi mondott. Megütközött az utolsó mondatán, fogalma sem volt, hogy melyik ismerősük lenne erre képes, aztán eljutottak hozzá a szavak jelentései és már csak színtiszta dühöt érzett. Egyetlen egy valakinek mutatkozott be úgy, mint Sese újdonsült barátnője, mégsem akarta elhinni, hogy ennyire aljas, hogy képes így lealacsonyodni. Egyedül Pilárnak mondta ezt, hogy távozásra bírja és nem is gondolta, hogy ilyen hiteles lett volna a színjátéka, azt meg főleg nem, hogy ez lesz rá a nő válasza.
Tanácstalanul meredt a padlóra, míg úgy érezte magát, mint akit felpofoztak és nyakon öntöttek egy liter jeges vízzel. Lehet, hogy neki sem volt egyszerű a szakítása, de legalább már lassan hetek óta nem hallott William felől, nem próbálkozott és ez megnyugtatta. Ez pedig a focistára nem volt igaz, Pilar még mindig kedve szerint játszadozott Vele, képtelen volt lezárni a kapcsolatukat, ami a baba miatt érthető is volt, viszont tudta magáról, hogy nem fogja sokáig elviselni, hogy hozzá menekül a férfi, ha megjelenik az exe. Tűrni a műsorvezető nő és a média támadásait, elfogadni, hogy mindenki őt fogja okolni, amiért szétszakít egy családot, mindezt jogtalanul, amit egyedül csak ő tudott. Jól érezte magát Sergióval, vágyott rá, ugyanakkor szüksége lett volna arra a biztos alapra is, amit minden bizonnyal még hónapokig nem kaphat meg. A kérdés pedig az volt, hogy van-e elég ereje és türelme, hogy addig elviseljen mindent Érte?

4 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Nekem nagyon tetszett :) Nem irigylem most a szerelmeseinket, mert Lina most a rossz aki miatt elvileg Sergio és Pilar szakított,és minden rossz okozója. Úgy gondolom hogy Sergio nem fogja hagyni hogy a média Linát mocskolja, már csak az a kérdés hogy a baba biztos hogy nem Sergiotól van.
    Várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kolett!

      Örülök, hogy tetszett a fejezet. Jól látod Lina problémáját, ami a következő fejezetben előtérbe is fog majd kerülni. A többi kérdésedre pedig majd idővel meg fog érkezni a válasz.
      Az új fejezet pedig napokon belül már olvasható is lesz.

      Puszi,
      Catalina

      Törlés
  2. Szia! Vár rád egy díj.
    http://blackveilbrides-fanfic.blogspot.hu/2016/02/masodik-dijam-o.html

    VálaszTörlés