7. fejezet - Kínos találkozások

Üdv!

Nem szerettem volna ennyire elhúzni a fejezet megjelenését, azonban egyáltalán nem voltam megelégedve azzal, ahogyan többször is neki kezdtem, így jó pár meglévő oldal után múlt hétvégén arra az elhatározásra jutottam, hogy újra neki futok a 7. fejezetnek. Emiatt nem volt olvasni való időben, viszont most már elkészültem vele, és nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel. Bár sajnos az egy hónapos kihagyást érzem a fejezeten, viszont terveim között szerepel, hogy az eddigi részeket mindenképp átolvasom és javítom az elgépeléseket, így pedig vissza fogok rázódni a történetbe.

A fejezetről nem szeretnék sokat írni. Talán ez az eddigi leghosszabb az összes közül, és a végső jelent az egyik legkedvesebb számomra. Nem is húznám tovább az időt, kellemes olvasást a 7. fejezethez!

Üdv,

Catalina

7. fejezet - Kínos találkozások

Sergio Ramos

Soulmate

Magabiztosan sétált ki a liftből, tekintetével rögtön ismerős arcok után kutatott, melyekre pillanatok múlva rá is talált és ugyan őket vette célba, mégis tanácstalanul nézett ide-oda, hiszen egy valaki hiányzott a társaságból, pont az, aki miatt ott volt. Tudta, hogy jelen kell lennie a modellnek, Alejandra biztosította arról, hogy ott lesz Ő is, így rögtön a szőkésbarna hajúra pillantott, aki cinkos mosollyal az arcán a teraszra nyíló ajtó felé intett fejével. Megszaporázta a lépteit, végig arra gondolva, hogy itt van előtte a nagy lehetőség, azonban mindenről megfeledkezett, mikor az üvegajtón az a férfi sétált be, akit a képernyőn is látott már a nő mellett. Évekkel fiatalabb volt tőle, magasabb, teljesen más stílusú a nyakára felkúszó tetoválással, mert ugyan neki is rengeteg volt, mégis mintha csak egy vicc lett volna, hogy ettől az alaktól bármit is akarhatna Carolina. Mégis, ahogy visszagondolt a boldog vonásokra, melyeket talán még sosem látott, elbizonytalanodott és már cseppet sem gondolta úgy, hogy csak egy vicc lenne az egész.

Megrázva magát, tovább folytatta az útját, nem is törődve a mellette elhaladó idegennel. Nem először kapott már vetélytársat, és nem is egyet győzött már végül le, most viszont minden más volt, hiszen nemcsak egy nőről volt szó, akit meg akart döngetni, hanem Lináról, akire mindennél jobban szüksége volt, ráadásul még sose kívánt ennyire senkit sem, mint Őt. Még mindig érezte, hogy nincs száz százalékos állapotban, hogy amint megjelenne Pilar, teljesen kiborulna és egyedül csak Nála találna megnyugvást, békét, ennek ellenére nem szerette volna kihasználni, főleg, hogy most már tisztában volt azzal, hogy mennyi heget is visel a felszín alatt. Meg akarta hódítani, elcsábítani, ami jelenleg a fontossági sorrend elején szerepelt, emiatt is akarta minél előbb megtartani azt a vacsorát, amely remek alkalmat nyújtott a számára és ugyan semmit sem tud arról a férfiről, viszont tudta, hogy annyi előnye biztos volt, hogy ugyanannyira kívánta őt a nő, mint ahogyan ő is.

– Sziasztok! – Volt ugyan pár ismeretlen arc a jelenlévők között, azonban nem azért érkezett, hogy velük ismerkedjen, annál sokkal fontosabb dolga volt. Szinte rögtön megérezte magán a megvető pillantást, melyet fiatal csapattársa, Isco kedvesétől kapott meg ismét. Valamilyen szinten jogosnak érezte Sofia ellenszenvét, hiszen csak kihasználta az egyik barátnőjét, viszont nem ígért semmit sem, ő csak tombolni akart, elfeledni mindent és a lány maga kínálkozott fel a búfelejtő szerepre, amit gondolkodás nélkül elfogadott.

– Jobban is igyekezhettél volna… ha nem találkozik Fedével, már rég a szállodában lenne. – Csak biccentett Ale enyhe fedésére, majd el is indult az ajtó irányába. Nem akart foglalkozni az új információkkal, Sofi félhangos megjegyzésével, mely szerint semmi keresni valója nem volt Carolina közelében, csak a kint időzőre akart koncentrálni és arra, hogy megtörje a távolságtartását.

Hűvös levegő fogadta, mikor kilépett a bár helyiség melegéből, de szinte rögtön le is vette magáról a zakóját, mikor meglátta a kőkorlátnál állót, aki az időhöz képest lenge öltözetet viselt. Lassan indult el, végig a mozdulatlan alakot figyelve, míg végig az járt a fejében, hogy most nem hátrálhat ki, mint évekkel ezelőtt, semmi és senki miatt sem. Szüksége volt a modellre, ami kölcsönös volt, ezt kellett kihasználnia, mivel már egy olyan kapcsot, egy olyan előnyt jelentett a számára, amivel talán még sosem rendelkezett. Olyantól, akit nemcsak pár éjszaka erejéig kívánt, akit nemcsak kihasznált önös vágyaira, egészen biztos, hogy nem, az előtte álló pedig nagyon is számított, tűzbe tette volna Érte a kezét, csak kérnie kellett volna. Talán most tényleg ott volt előtte a lehetőség, amit a műsorvezető nővel nem kapott meg, egy valódi esély, hogy mindaz megvalósuljon, amire igazán vágyott, egy boldog családra, amilyenben ő is felnőtt, mindössze meg kell hódítania Linát, ami lehet, hogy telis tele lesz akadályokkal, azonban akarta és a világon létező összes dolgot meg fogja tenni, hogy maga mellett tudja, hogy végül őt válassza.

Carolina Fernández

Lehunyt szemekkel élvezte az éjszaka csendjét, amelyet az alant elterülő nyüzsgő utca zaja és a bentről kiszűrődő beszélgetés és halk zene egyvelege sem zavart meg. Hallotta ugyan, hogy ismét nyitódik, majd záródik az ajtó, mégsem fordult hátra, eszébe sem jutott az, hogy talán ismét hozzá érkezik valaki. Egyedül akart lenni a gondolataival és hiába fázott a fehér, ujjatlan blúzban, nem ment vissza a barátaihoz. Örült, hogy találkozhatott a lányok párjaikkal és nem kicsit lepődött meg, mikor Sofia barátjában felismerte a nyílt edzésen látott egyik focistát, aki védelmezően ölelte át kedvesét, mégsem mondott volna igent a meghívásra, ha nem kötelezte volna Alejandra. Minden bizonnyal ki se mozdult volna a lakosztályából, egy forró fürdőben merült volna el, hogy megfeledkezzen mindarról, ami rövid időn belül a nyakába szakadt. Immár friss lakás tulajdonos volt, ahová minél előbb szeretett volna beköltözni, de előtte rengeteg mindent még el kellett intéznie, hiszen még bútorai sem voltak és szeretett volna színeket látni az otthonában. Mindemellett az ügynöke mindenképp rá akart beszélni, hogy utazzon vissza New Yorkba, mert rengeteg felkérést kapott, viszont nem volt teljesen meggyőződve afelől, hogy ehhez nincs köze Williamnek. Arról végképp nem beszélve, hogy másnap hivatalos volt ebédre Iker szüleihez, amire semmi esélye nem volt nemet mondani, és mindennek a tetejébe, hiába fontolta meg többször is Emma szavait, még mindig kerülte Sergiót…

Ijedten rándult össze, mikor megérezte vállán a zakó súlyát, mely rögtön védeni kezdte a hideg levegőtől. Már készült megfordulni, mikor megérezte a jellegzetes illatot, a forró leheletet a bőrén, mikor meghallotta az ismerős, rekedt hang suttogását és szinte azonnal elernyedtek megfeszült izmai, mintha nem is történt volna semmi sem. Lágyan mosolyodott el, amit a mögötte álló nem láthatott és az sem érdekelte abban a pillanatban, hogy valószínűleg arról akar vele beszélni a férfi, hogy miért rázta le minden egyes alkalommal, amikor kapcsolatba szeretett volna vele lépni, és hiába gondolta úgy még az imént, hogy továbbra is tartania kell közöttük a távolságot, örült annak, hogy ott van vele.

– Most már van gazdád cica? – Halkan kuncogott fel a kérdésen, ami az első találkozásukra emlékeztette.

– Nincs és továbbra is maradok inkább gazdátlan. – Fordult meg mosolyogva és pillantott a barna szemekbe. Kérdések százát látta bennük, valamint elszántságot, aminek megérzései alapján igen sok köze volt hozzá. – Nem gondoltam, hogy itt leszel ma este és találkozunk is.

– Ha rajtad múlt volna, akkor nem is. – Szúrt oda neki jogosan a védő, miközben könnyedén puszilta arcon. Kellemetlenül érezte magát, viszont csak magának köszönhette, hiszen olyan nyilvánvaló volt, hogy kifogások ezreit gyártotta a kerülés érdekében, mint a nap.

– Sese, én… – Nem tudta, hogy mit kellene mondania, egyáltalán nem készült fel még erre a beszélgetésre, hiába tudta, hogy a közeljövőben sor fog rá kerülni. Elnémulva nézett a focistára, aki nem könnyítette meg a dolgát, türelmesen várt a folytatásra. Sóhajtva fordult el, feszélyezte a kialakult helyzet, melyet egyedül magának köszönhetett. – Megijedtem a kijelentésedtől. Korainak érzem, hogy bármibe is fejest ugorjak… tulajdonképpen ismerkedni sem akarok.

– A szalonban nem ezt mondtad.

– Az csak vicc volt, nem gondoltam komolya. – Emelte tekintetét Sergióra, teljesen megdöbbenve. Eszébe sem jutott, hogy azon mondata szülhette a lakásban tett kijelentést, úgy vélte, hogy vette a tréfát a most csípőjével hanyagul a korlátnak dőlő férfi, mellkasa előtt összefont karral.

– Nagyon is komolynak tűntél Lina. – Lesütve szemeit, a lenti nyüzsgést kezdte el tanulmányozni. Igazán piciknek látta az embereket, akik odalent sétáltak, mintha ott egy másik világ lenne, amit ő fentről lát. Szívesebben lett volna köztük, mint a teraszon, ahol szembe kellett néznie a ténnyel, hogy saját magának köszönheti a férfi mondatát. – Sose kényszerítenélek semmire sem, de vonzódom hozzád, kívánlak… így szerintem érthető, ha nem akarom, hogy rajtam kívül más is a képben legyen. – Csendesen emésztette magában az elhangzott szavakat és pillanatról pillanatra egyre rosszabbul érezte magát, hiszen belegondolva ő sem örült volna annak, ha egy ismeretlen nőt lát meg a focista oldalán, még úgyis, hogy nem akart kapcsolatot. Szüksége volt a közelségére, hogy mellette legyen, mert olyankor teljesnek érezte magát, mintha nem is történt volna semmi baj, hogy egy kívánatos nőnek érezze magát, amilyennek Ő látta. – Vagy te nem így gondolod?

Lassan elemezte ki a kérdést, megfontoltan akart válaszolni, nem szerette volna, ha félreérthetően fogalmaz és azzal csak tovább rontana a szituáción. Sose jutott eszébe, hogy engedjen más közeledésének, valójában azt se tudta, hogy Neki miért hagyta, ennek ellenére most igazán érezte a hiányát az elmúlt napok miatt, hogy rengeteg mindent akar megosztani vele, hiába ijedt meg a felgyorsított tempótól. Viszont kénytelen volt beismerni, hogy bármennyire is ódzkodott fejest ugrani egy viszonyba, a szíve csak ezt akarta és azt, hogy továbbra se legyen más a hátvéd mellett rajta kívül. Visszafordulva Hozzá, válaszolni szeretett volna, de mindent szavát elfeledte, ahogy az arcára pillantott. Nem tudta volna megfogalmazni, hogy mit olvasott ki a vonásokból, hogy mit üzent a tekintette, bármi is volt az, a szíve hevesebben kezdett dobogni, egy olyan ütemben, amit korábban még sose érzett. Nem törődve azzal, hogy bárki megláthatja őket, közelebb lépett az andalúzhoz, majd minden habozás nélkül, könnyedén csókolta meg. Melegség járta át egész testét, míg a Belőle áradó biztonság körül ölelte, az illata elbódította, és ahogy megérezte magán az erős tenyereket, teljesen hozzá simult.

Minden igyekezetével azon volt, hogy távol tartsa magától Sergiót, hogy ne kelljen válaszolnia, hogy ne érezze úgy, hogy magához akarja láncolni, mindezt azonban most ő tette meg, mert ugyan nem felelt, de a gyengéd érintésben minden szó benne volt, amit csak mondhatott volna. Érezte a vad tüzet az izmos testben, melynek szenvedélye könnyedén lángra lobbanthatta volna őt is, mégis megzabolázta vágyait és engedte, hogy ő cselekedjen. Nem akart uralkodni felette, élvezte mindazt, amit kapott és mindössze annyit kért tőle, hogy az Övé legyen. Egyedül csak az Övé.

***

Frusztráltan pillantott újra a karórájára, míg ujjaival a kanapé karfáján dobolt, mintha így levezethetné a benne uralkodó feszültséget. Alig pár perce érkezett meg, de szíve szerint már az első pár másodperc után kirohant volna a bejáraton, pedig Iker még meg sem érkezett a barátnőjével. Mindenképpen alaposabban meg kellett volna fontolnia Sergio ajánlatát, miszerint hivatkozzon Rá, hogy halaszthatatlan megbeszélni valójuk van és töltse vele a nap hátra levő részét, hiszen úgyis nála fog vacsorázni. Kecsegtető volt, azonban nem akarta megbántani Mari Carment és Josét, hiszen ők nem tudtak arról, hogy mit érzett az idősebbik fiúk iránt, és mi történt köztük évekkel ezelőtt. Sokkal kényelmesebben érezte volna magát, ha csak ő lett volna hivatalon az ebédre, mert jelen formában nem lesz több az egész, mint egy kínos étkezés, amiről minden idegszálával menekülni akart.

– Na, végre! Lina már rég megérkezett. – Szűrődött be a folyosóról a házi asszony hangja, amelyre az idősödő férfival egyetemben felállt. Mélyet lélegezve indult el ő is, míg a bejárat felől érkező beszélgetésre próbált koncentrálni. Szeretett volna minél előbb túlesni az ismerkedésen, szívesebben tartott volna már a vacsoránál, amit minden bizonnyal sokkal jobban fog élvezni. – Szervusz, kisfiam! Hogy vagytok Sara?

– Ne haragudj anya, de még be kellett ugranunk egy cukrászdába. Sara megkívánta a csokis tortát. – Csendesen állt leghátul és nézte a családi idillt, aminek ő már rég nem volt a részese, amelyet egy picit ugyan bánt, de tudta jól, hogy minden okkal történt. Fogalma sem volt, hogy mit tud a közös múltjukról a várandós barátnő, azonban a zöld szempárban látott ellenszenv, semmi jót nem ígért a számára. – Szia, Caro! Örülök, hogy legalább anyának nem mondtál nemet.

– Meg is ölne, ha most nem lennék itt. – Viszonozta ugyan az ölelést, de másodpercek töredéke múlva már el is húzódott. Próbált fesztelennek, nyugodtnak tűnni, azonban gondolataiból nem tudta elűzni annak a fájdalomnak az emlékét, melyet a kapus okozott.

– Drágám, szeretném neked bemutatni Carolinát, egy gyerekkori barátomat, aki sajnos öt éve eltűnt.

– Carolina Fernández. – Nyújtotta kezét a barna hajú felé, aki végig rajta tartotta a tekintetét. Sergio szinte utálattal beszélt a nőről, minden egyes szava arról árulkodott, hogy nem kedveli, ennek okát pedig kezdte megérteni. Lehet, hogy még egy szót se szólt a nő, de a belőle áradó érzések egyáltalán nem pozitívak voltak. – Gratulálok a babához!

– Sara Carbonero és köszönjük. – Bújt szorosan a mellette állóhoz, mint jelzésként miután elfogadta a kézfogást. Értetlenül nézte a mozdulatot, hiszen semmi érdeklődést nem mutatott a focista iránt, elég lett volna megnéznie egy újságot ahhoz, hogy tisztában legyen azzal, hogy a média éppen az egyik csapattárssal akarta összeboronálni, ráadásul nem is bánta volna, ha nem kellett volna találkozniuk. Aztán tekintette átsiklott a szépen gömbölyödő pocakra, melynek méretéből sejtette, hogy már nincs sok hátra a terhességéből, így talán érthető is volt a féltékenysége.

– Gyertek gyerekek, már készen van minden. – Terelte őket az étkezőbe Mari Carmen. Sietve emelte magas sarkúba bújtatott lábát, mintha ezzel kikerülhetne a kellemetlen légkörből, azonban újra magán érezte az ellenszenves tekintetett, mikor már készült helyet foglalni az asztalnál.

– Én hülye! Ne haragudj Sara, régen mindig itt ültem és hát a megszokás… – Nem fejezte be a szabadkozást, mert ahogy felpillantott, szinte megsemmisült. Eddig is borzalmasan érezte magát, azonban ezen botlása, csak tovább tetézte a bajt. Mintha tisztában lenne azzal, hogy régen szerelmes volt a férfiba és lefeküdt vele, amikor valószínűleg ők már együtt voltak. A barátnőin kívül egyedül Sergiónak mesélt a történtekről, azt pedig nem hitte, hogy a kapus bárkinek is beszélt volna bármiről is, mivel vele is úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Már egészen biztos volt abban, hogy rosszul döntött, amikor visszautasította a hátvéd ajánlatát.

Csendesen fogyasztotta a fő fogást, csak akkor szólalt meg, mikor kérdezték, nem akarta még kínosabb helyzetbe hozni magát, mint amilyenben már egyébként is volt. Az első negyedórát leszámítva, végig őt kérdezgették és a közös múltjukról meséltek, és elég volt felnéznie a vele szemben ülőre, hogy tudja, a riporternő teljesen tisztában van azzal, hogy régen szerelmes volt Ikerbe. A kapus édesanyja pedig csak tovább rontott mindenen, hiszen folyton dicsérte, amiből csak arra tudott következtetni, hogy nincs kibékülve a fia választottjával. A következő szavai is ezt bizonyították, amitől megdermedve meredt a tányérjára, amin csak turkálta a csirkéből készült ételt.

– Mindig is azt hittem, hogy végül ti ketten egy párt fogtok alkotni, de úgy tűnik, hogy én se vagyok tévedhetetlen. – Érezte, ahogyan megfagy a levegő, hogy elhalkulnak az étkezés zajai és kínos, néma csend telepszik az asztalnál ülőkre. Nem emelte fel a fejét, nem akart szembesülni azzal, hogy mit gondolnak a túloldalon ülők, csak arra tudott összpontosítani, hogyan szabadulhatna onnan, de semmi használható ötlete nem akadt. – Lina kedvesem, nem ízlik? Pedig úgy emlékeztem, hogy kifejezetten szeretted ezt.

– Elnézést! – Szinte felugrott az asztaltól, mikor tompán meghallotta a csengőhangját, mely egy igazi megváltás volt számára. Jelenleg az se érdekelte volna, ha William hívta volna, ha egy újabb próbát tenne a bocsánatkérésre, egyedül az számított, hogy elmenekülhet az asztaltól. Megállva a fogasnál, a komódon lévő táskájában kezdett el kutatni a mobil után, és ahogy a kezébe akadt, fellélegzett, hogy egy vidáman csillogó barna szempár pillantott vissza rá a képernyőről, ami rögtön elfeledtetett vele mindent. – Mondd, hogy megmentesz!

– Te nem akartad elfogadni az ajánlatomat. Viszont van annyi szerencséd, hogy most beszéltem Antonióval és a BMW-t már elhozhatod, ha…

– De miért nem engem hívott? – Tette fel ugyan halkan a kérdést, azonban annyira nem is érdekelte a válasz. Egyedül azt szerette volna hallani a férfitől, hogy perceken belül ott van érte és elmehet a házból.

– Mert tegnap délután bementem a szalonba és akkor csinálta a papírmunkát és mivel úgy hittem, hogy edzés után már velem töltöd a napot, gondoltam majd meglepetésként elviszlek.

– És most már nem akarsz? – Nagyon remélte, hogy nem fog nemet mondani az andalúz hátvéd, mert egy másodperccel sem tudott volna tovább ott maradni. Valamiért egyáltalán nem gondolt arra, hogy ilyen kellemetlen lesz ez az ebéd, pedig Ikerrel még nem is kerítettek sort a beszélgetésre. Most már teljesen megbizonyosodott arról, hogy fatális hibát követett el azzal, hogy nem ellenkezett Mari Carmennel, hogy csak úgy beletörődött az egészbe.

– Tíz perc és ott vagyok.

– Imádlak! – Még hallott a vonal túl végéről egy magabiztos tudomot, majd már csak az ismerős búgást. Pár másodpercre lehunyta szemét, hihetetlenül megkönnyebbült, pedig még nem is közölte, hogy távozni fog. Nyugodtan sétált vissza és hiába érezte meg rögtön a bent uralkodó feszültséget, már nem ragadt rá, mintha Sergio érkezésének gondolata megóvta volna attól, hogy ismét rátelepedjen. – Ne haragudjatok, de muszáj elmennem. Végre megkaphatom a kocsimat és Antonio csak most ér rá. – Ugyan egy picit füllentett, ami miatt még jobban szégyellte magát, viszont mindennél jobban ki akart szabadulni a fojtogató légkörből.

– Semmi baj drágám, majd valamikor máskor bepótoljuk – mondta az asszony, miközben felállt, majd szorosan magához ölelte és arcon is puszilta.

– Örülök, hogy láttalak Carolina. – José is magához vonta és a fülébe suttogta mondandója folytatását, amitől megfagyott és elképedve pillantott a férfire, mikor elhúzódott tőle. – Én is ugyanúgy sajnálom, hogy veled kapcsolatban mindig is vak volt a fiam.

Teljesen összezavarodva köszönt el a pártól is, majd a bejárathoz sétálva, lassan bújt bele kabátjába. Sose gondolt arra, hogy a kapus szülei tisztában vannak az érzéseivel, mindig is abban a tudatban volt, hogy sikerült elrejteni őket, hiszen ha az se jött rá, aki iránt táplálta, akkor senki más sem. Viszont ezen elképzelését már nemcsak Sergio cáfolta meg, hanem azok is, akik ezek szerint tanúi voltak, hogyan változtak meg az érzései, hogy mindvégig igyekezett, hogy továbbra is a barátja maradjon. Most pedig végképp szembesülnie kellett azzal is, hogy már sose lehetnek azok, amik egykor voltak, hogy a titka mindössze csak egyetlen személy számára volt csak titok még mindig. Értetlenül állt az egész előtt, azonban már nem akart ezzel foglalkozni, mivel ez már csak a múltja volt, a jelenjében pedig ott volt egy olyan férfi, aki a lelkéig látott, aki látta minden gondolatát és érzését, aki kész volt megadni mindazt neki, amire csak vágyott, amit csak kívánt, akit szeretett volna a jövőjében is a közelében tudni.

***

Boldog mosollyal az arcán ült vissza a volán mögé, miután két zacskónyi süteménnyel sétált ki a régi kedvenc cukrászdájából. A napja kifejezetten jól indult, ahogyan végig pörgette magában az elmúlt éjszaka történéseit, de borzalmasan folytatódott a kellemetlen ebéddel, mégis ahogy kilépett az ajtón, fellélegezhetett és amint meglátta az épp a kocsijából kiszálló focistát, máris sokkal jobban érezte magát, mintha az elmúlt egy óra csak egy rémálom lett volna. Becsatolva magát, azonnal indította a motort, majd ki is tolatott a parkolóhelyről. Mindössze pár papírt kellett aláírnia és már a kezében is tudta a slusszkulcsokat, amely a szabadságát jelentette, mert ugyan szimpatikusnak találta Marcót, viszont abból elege volt, hogy csak úgy tudott bárhová is elmenni, ha felhívta őt. Arról nem is beszélve, hogy mindig is imádott vezetni, pluszban ezen döntésével is tett egy lépést afelé, hogy újra építse az életét Madridban.

Ujjai a kormányod dobolták a rádióból szóló sláger ritmusát, míg hozzá halkan dúdolta a dallamot és abban a pillanatban valóban úgy érezte, hogy már semmi rossz nem történhet aznap. A hátvéd már előző este biztosította arról, hogy élvezni fogja az általa főzött vacsorát, és ha rábólintott volna, a nap nagy részét is, ahogyan azt a gyengéd csókot is, amit fent a magasban, a teraszon váltottak. Nem kapott vagy adott többet, de abban az egyben is annyi ígéret volt, hogy teljesen belefeledkezett ebben és az elsuttogott szavakba is, melyek mind gyógyír volt a sebeire. Igen rövid volt ugyan, de élvezte, hogy ő irányít, hogy nem engednek a feltörő vágyaknak, hogy sokkal fontosabb volt a pillanat varázsa, mint perzselő szenvedélyük, mely ugyanazt akarta. Még mindig úgy gondolta, hogy Vele is képtelen lenne belekezdeni egy kapcsolatba, ennek ellenére napról napra közelebb engedte magához, figyelmes volt, amit viszonozni szeretett volna. Fogalma sem volt, hogy ő mit adhatna a segítségén kívül jelen pillanatban, de tudta, hogy addig nem fog nyugodni, amíg nem fog kitalálni valami olyat, amiért hálát fog cserébe látni a barna íriszekben.

Hamar megérkezett a gps-be beírt címre, ahol korábban még sose járt. A megbeszéltekhez hűen, nyitva hagyta a férfi a kaput, így könnyedén behajthatott a házhoz, ahol az eddig látott fekete sportautó mellett egy olyant látott, ami egészen biztos, nem az Övé volt. Leparkolva a másik kettő mellé, kiszállt kocsijából, majd átsétálva a másik oldalra, kivette táskáját és a süteményeket is, végül a bejárati ajtó felé indult. Amint benyitott meg is torpant, mikor meghallotta a számára idegen női hangot, melyet pillanatok múlva az andalúz ingerült kérdése követett, aminek köszönhetően már tudta is, hogy ki az idegen.

– Tudom, hogy csak szórakozol ezzel a…

– Mit nem értesz abból Pilar, hogy felejts el? Eddig nem voltam elég világos, hogy rohadtul nem akarok már tőled semmi sem? – Nem látta ugyan egyikőjüket sem, de tudta, hogy kikelt magából és élénken élt benne a kép, hogy milyen állapotban volt, amikor csak felhívta az exe. A hideg is kirázta, mikor arra gondolt, hogy újra így kell látnia, ennyire szétcsúszva, így tudta, hogy közbe kell lépnie.

– Édesem, megjöttem! – Jelentette ki hangosan, mintha nem hallott volna semmit sem, mintha csak most érkezett volna meg és belökve maga után az ajtót, elindult előre. Néma csend érkezett válaszként, amire csak elmosolyodott, majd átvéve mindent egy kézbe, fesztelenül sétált be a nappaliba. Sergio meglepett arcát látta meg először, aztán a méterekkel mögötte állót, akinek szinte ugyanazt olvasta ki a tekintetéből, mint nem is olyan régen Saráéból. Gondolkodás nélkül állt meg közvetlen a játékos előtt, majd szabad tenyerét a tarkójára simítva, könnyedén megcsókolta. – Nem is említetted, hogy vendégünk lesz. Több sütit hoztam volna. – Improvizált, végig a fájdalommal teli szempárba nézve, melyekben halványan már látta a hála és a felszabadultság jelét. Különben sem volt nehéz eljátszania a barátnő szerepét, hiszen tulajdonképpen nem volt az, de a szíve mélyén érezte, hogy a későbbiekben minden bizonnyal az lesz, ráadásul látta, hogy mennyit jelent Neki minden egyes szava. Arról nem is beszélve, hogy nem is olyan rég, pont ugyanígy segített rajta a hátvéd, amikor ő nézett szembe az exével, mégis sokkal inkább azért cselekedett, hogy megóvja egy újabb sérüléstől, melyet az újabb gusztustalan próbálkozás eredményezett volna. – Mi még biztos nem találkoztunk. Carolina vagyok, Sese barátnője. – Sétált közelebb Pilárhoz, majd a kezét nyújtotta felé. Nem várt viszonzást, a haragról árulkodó vonások nem is cáfolták meg, ennek ellenére kedvesen mosolygott a műsorvezető nőre, mert tisztában volt azzal, hogy bármivel is akarna még próbálkozni, az már hatástalan lenne. – Hát rendben… – Vonta meg a vállát, majd visszafordult a férfihez, akinek teljesen ellágyult a tekintete. Ha különösebb haszna nem is volt az egésznek, emiatt már megérte közbe avatkoznia, és talán emiatt se tudta megállni, hogy visszaérve Hozzá, ne álljon meg közvetlen előtte és ne adjon egy leheletnyi puszit az arcára. – Megyek, berakom ezeket a hűtőbe. Nincs semmi baj! – Utolsó mondatát olyan halkan súgta, hogy azt csak az előtte álló hallhatta. Biztatóan mosolyodott el, végül jobbra indult el, ahol reményei szerint a konyhát fogja megtalálni. Sose járt még a házban, azonban jelen pillanatban csak az érdekelte, hogy a várandós nő minél előbb távozzon.

Talán nem lett volna szabad közbe avatkoznia, azonban tudta az igazságot, hogy egyedül csak Sergióra kell gondolnia, így pedig már semmi kivetni való sem volt a cselekedeteiben. Halványan már látszódott a bő felső alatt a növekvő pocak, amelynek látványa minden bizonnyal csak arra emlékeztette Őt, hogy lehet, hogy nem az övé, hogy hiába szerette annyira a nőt, csúnyán átverte és hazugságokban tartotta. Semmi épkézláb ötlete sem volt, hogy miért csalta meg, miért akart egy másik pasit, mikor egy olyan volt érte oda teljes mértékben, akiről bátran állíthatta, hogy egy igazi főnyeremény. Belé nem volt szerelmes, mégis annyi mindent megtett már érte, minden egy pillanatban éreztette vele, hogy egy kívánatos nőt, akinek minden egyes porcikáját akarta, ráadásul jól nézett ki, könnyedén el tudtak beszélgetni, bármennyire is maga alatt volt, a remek humorérzékének és odafigyelésének köszönhetően, másodpercek alatt elfeledtette minden problémáját. Ami mellett pedig nem mehetett el, hogy ugyan csak a csókjaiból tudott következtetni, de biztos volt benne, hogy az ágyban sem lehetett unalmas, semmi szükség nem lett volna valaki másra, hogy kielégítse a vágyait. Mégis rögtön eszébe jutott saját élete, hiszen mindig is úgy gondolta, hogy mindent megad vőlegényének, végül mégis kiderült, hogy közel sem állt az igazsághoz, talán sose volt elég jó.

Lassan pillantott körbe a konyhába, miközben az ablak előtti pulthoz sétált, ahová lerakta táskáját és a zacskókat is. A legmodernebb gépeket látta, mégis otthonos érzést sugallt összességében, ahol nagyon szívesen főzne, ha az övé volna. Másodpercekig állt mozdulatlanul, azonban semmit sem hallott a nappali felőle, ami egyáltalán nem tetszett neki és nagyon remélte, hogy semmi olyat nem mond az a nő, amivel még jobban felzaklatja a védőt. Nem tudta, hogy mióta volt ott és azt se, hogy meddig marad, így kivette a zacskóból a becsomagolt süteményeket, majd széthajtva a papírt, nem tudta megállni, hogy ne kóstolja meg az egyik szelet tetején lévő tejszínhab díszítést. Még az ajkai között volt az ujja, mikor meghallotta a közeledő lépések zaját, és ahogy megfordult, máris előtte állt Sergio. Csendesen nézte őt és hiába érezte úgy, hogy mondania kellene valamit, egy értelmes mondat sem állt össze a fejében, csak várt. Tisztán látta, hogy milyen állapotban van, mégis volt valami ismeretlen a tekintetében és a vonásaiban is, amit életében még sose látott. Ugyan ez a tónus volt a mozdulatában is, mellyel közre fogta arcát. Némán hallgatott, míg tudta, hogy meg fogja csókolni, amely ugyan lágy volt és gyengéd, mégis üvöltött a megannyi érzelemtől, melyektől megroggyantak a térdei, melyek teljesen maga alá temették, mint egy lavina, mégsem fuldokolt. Ajkai bizseregni kezdtek, a benne szunnyadó nő szinte dorombolt elégedettségében, míg úgy érezte, mintha az andalúz sérült szíve köré zárta tenyereit, hogy megóvja mindentől.

– Köszönöm. – Valami fenekestül megváltozott az eltelt percekben, már pusztán nemcsak vonzalom volt köztük, nemcsak a vágy, vagy a hála hajtotta Sesét, mikor megcsókolta. Hevesen emelkedett fel s le a mellkasa, mikor felismerte és megértette mindazt, ami a sötét barna szempárban örvénylett, amik már benne is megvoltak. Talán meg kellett volna ijednie ettől, hiszen ez az egész szemben állt mindazzal, amit eddig gondolt, amit eddig vallott, azonban nem mozdult, csak ott maradt és ízlelgette az új érzést, mert már voltak és nemcsak neki. Valamit már összekötötte őket, egy kapocs, ami több volt, mint egyszerű kémia és vonzalom, már éreztek valamit egymás iránt.